1978. augusztus 20-án születtem Gyöngyösön. Az ELTE BTK történelem szakán végeztem, három évig pszichológiát is hallgattam, de csak nagyon rövid ideig dolgoztam tanári pályán. Feleségemmel Óbudán élünk és neveljük első gyermekünket, Benedeket. Polgári állásban termékmenedzserként dolgozom egy biztonságtechnikai részvénytársaságnál. Szüleim nyugdíjasok, bátyám az idegenforgalom területén dolgozik.

Mind anyai, mind apai ágról kisparaszti családból származom, ezért a föld szeretetét és az ebből következő antikommunizmust az anyatejjel együtt szívtam magamba. Édesapám húgának családja ma is gazdálkodik Hevesen; egyre nehezebb feltételek mellett.

Másik meghatározó családi élményem a hazáért való önfeláldozással kapcsolatos. Mint akkoriban sokaknak, nekünk is volt második világháborús, hősi halottunk. Apai nagyapám, Vona Gábor Erdélyben esett el a szovjet csapatok elleni reménytelen harcok során. Édesapámat kétszer látta, mindkétszer csecsemőként. A családi legendárium szerint kedves, szerény és jó ember volt.

Az egyetemi tanulmányaim alatt részt vettem az ELTE Hallgatói Önkormányzat elnökségének munkájában, elnöke voltam a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége egyetemi alapszervezetének, 2002 után pedig Orbán Viktor meghívására tagja lettem a Szövetség a Nemzetért Polgári Körnek. Közéleti tevékenységem legmeghatározóbb pillanata mégis az volt, amikor részt vettem a Jobboldali Ifjúsági Közösség 1999-es megalapításában. Az ifjúsági szervezetből párttá vált Jobbik alakuló kongresszusán, 2003 őszén a párt egyik alelnökévé, a 2006 novemberi tisztújításon pedig elnökké választottak.

Azt gondolom, hogy szükség van egy józan, intelligens, de kemény és következetes nemzeti pártra. Egy olyan politikai erőre, amely a határozott nemzeti érdekvédelmet, a szakmaiságot és a kulturált hangnemet ötvözve nem csupán arra képes, hogy kimondjon fontos dolgokat, hanem arra is, hogy
konkrét tettekkel és felelős államigazgatási jelenléttel adjon esélyt gyermekeinknek a jobbik Magyarországra.